Menü
Minden, ami egyedi bútor

Konyhabútorok anyagai

 

 

A konyhabútorok megfelelő műszaki és esztétikai minőségű anyagai kiválasztásakor más és más szempontokat kell érvényesíteni a három fő rész: a szekrénytest vagy korpusz, ajtó vagy front, és a munkalap anyagának megválasztásakor. Figyelni kell továbbá az anyagok és a kiegészítők összhangjára: a megfelelő fogantyúk, a világítás, az üveg, és az egyéb díszítő elemek kiválasztására is.

 

Szekrénytest anyaga

Jellemzően valamilyen választott színű, mintázatú laminált faforgácslap 0,4, vagy 2mm vastag abs éllel. Természetesen ettől el lehet térni és be lehet építeni értékesebb anyagokat, mint például rétegelt lemezt, színfurnérozott lécbetétes bútorlapot, vagy színfurnérozott faforgácslapot, esetleg tömör fát, és mindezt felületkezelve.

 

Ajtók anyaga

Ez az a felület, amelyet a legkörültekintőbben kell megválasztani, hiszen ez “öltözteti” fel a bútort, ez adja meg egy konyha sava-borsát. Ezen áll, hogy egy vidám, komor, fiatalos, meghitt, extravagáns, vagy éppen high-tech környezetben éljük le életünk figyelemre méltó részét. Ezért olyan nehéz a döntés, hiszen egy kicsit magunkat képezzük le vagy magunkat visszük bele egy-egy ilyen döntés során a kiválasztott miliőbe.

Itt feltétlenül meg kell említeni pár alapanyagot:

  • laminált faforgácslap 2mm abs éllel: Ez egy sík felületet, mely a legnagyobb szín és mintázatválasztékkal rendelkezik, hiszen ma Magyarországon 5-6 gyártó termékskálája áll rendelkezésre, így több száz színből és mintából lehet választani.
  • fóliázott mdf: Itt a felület nem feltétlenül sík felület, sőt jellemzően mintázott, azaz mart felület, amely során az egy oldalon fehér laminált mdf  natúr, mart felülete a megfelelő technológiai eljárással egy fóliaréteget kap. Ennek szintén meglehetősen nagy a szín és mintaválasztéka.
  • furnérozott faforgácslap: a választott furnérral azonos 2mm vastag élléccel körbezárt faforgácslap, melyet mindkét felületén furnér réteggel “borítanak”. A furnér egy 0,6-~1,5mm vastag természetes faanyag. Ezt a felületet tetszés szerint lehet színezni (pácolni) és min. 2rétegben lakkozni, vagy olajozni és viaszolni. A furnér megválasztásában szintén nagyon nagy a lehetőség. A hazai fafajok furnérjától az exóta fajtákig nagyon széles a választék. Talán ez az az ajtó típus, ahol a fantázia is teret nyerhet egy-egy szép rajzolatos furnér kiválasztásakor.
  • festett mdf: Ebben az esetben akár sík felületű, akár marással mintázott felületű ajtó készíthető különböző fényességben. A végeredmény egy “folyamatos” szín, amelyben nincsenek árnyalatok az ajtón belül ill. nincsenek erezetek. Itt a fényesség a matt felülettől a polírozott, magasfényű felületen át a gyöngyháztól a metál hatású felületig terjed ( és ki tudja még tovább is…)
  • tömör fa ajtó: Jellemzően egy keretszerkezetről van szó, melyben egy betét van. Klasszikus esetben a keret és a betét egyazon fafajból készül. A betét lehet sík felületű, valamilyen furnérozott anyag, de készülhet tömör fából, melyet felületében meg lehet munkálni. Természetesen ebben az esetben is szinte végtelen a lehetőség. A fafajtákkal, a pác színével a keret, vagy a betét formájával, a kerettől eltérő anyagú betéttel lehet változatosabbá tenni az ajtót
  • akril és pet ajtó: a mai “műanyag” világ ” vívmánya” — nagyüzemi sorozatgyártással előállítható ajtóelem, amely teljesen nélkülözi a klasszikus asztalos kézimunkát. Ennek ellenére a mai divatnak nagyon megfelelő modern sőt ultramodern konyhát lehet belőle varázsolni.

 

A munkalap anyaga

A konyhapultok munkalapjainak anyaga is nagyon sokféle lehet.

  • A hagyományos munkalap a kereskedelemben is bárhol fellelhető kerekített élű (postformingolt) nagy nyomással készült, laminátummal bevont faforgácslap, 28-38mm vastagságban. Ebben az esetben is számos gyártó választéka áll rendelkezésre nagy szín- és mintaválasztékkal. Így szintén akár száznál is nagyobb a választási lehetőség.
  • A fából készült munkalap jellemzően valamilyen kemény lombos fafajtából, -legyen az hazai vagy trópusi- készül, vagy akár préselt bambuszból, szintén 28-38mm vastagságban. Felületét kemény olajjal kezelik több rétegben, melyet az elhasználódás függvényében időnként, egy kis tisztítás és csiszolás után meg kell ismételni.
  • Továbbá meg kell említeni az edzett üveget, mint munkalap anyagot. A színes üveg mágnesként vonzza a szemet. Festett üvegeink áttetsző felülete mély benyomást kelt, mely a színek pompáját még jobban kiemeli. A matt, szaténfényű felületek (mezzo és satin+) azonban a fényt különböző irányokba szórják a térben. Az üveg dekor ezért teljes anyagként egy finom selymes csillogással hat. (pl. a Lechner Kft. termékei)
  • Egy igazán “komoly” konyha elképzelhetetlen gránit, vagy acryl munkalap nélkül. Az utóbbira 5-6 gyártó kínálja termékét, melyeket kiválóan meg lehet munkálni és fantáziagazdagon alakítani. Az anyag felülete meleg és selymes tapintású. Az ásványi alapanyag homogén, pórusmentes, ezáltal ideális felületi sajátosságainak köszönhetően nem látszanak meg rajta használatból eredő pecsétnyomok, könnyen kezelhető és nem ártalmas az egészségre.  Éveken át tartó használatot követően a felületet újra meg lehet munkálni és ezzel megtartja kiváló minőségét.