Menü
logo
Minden, ami egyedi bútor

Dohányzóasztalok

 

 

Mostani világunkat jellemzően a műanyagból készült tárgyak uralják. Jó esetben ezek készülhetnek farostból vagy forgács alapú anyagból is. Az utóbbiak felhasználása érzékelteti, hogy még mindig igényünk van arra, hogy a természettel kapcsolatot teremtsünk.

Annak ellenére, hogy lépten-nyomon találkozunk a természet csodájával, rohanó világunkban kevéssé van arra lehetőségünk, hogy fel is fedezzük azt. Nap mint nap mehetünk el úgy egy fa mellett, hogy tudomást sem szerzünk annak csodálatos belső világáról.

A fába zárt élet kibontásával megismerhetjük a fa igazi természetét, annak jellemző színeit, rajzolatát. Emellett pedig felfedezhetjük a fában megbújt élet nyomait, melyeket az élősködők és gombák hagytak maguk után.

Ez az ezernyi rajzolattal és színárnyalattal rendelkező belső világ ihlette meg művészeinket. Többek között olyan kortárs alkotókat, mint Sprok Antal és Töröcsik Jolán.

A tömörfa dohányzóasztal, kávézóasztal esetében, igyekszünk kiemelni a természet alkotta csodákat. Emellett pedig formai elemekkel (tömörfa lábbal vagy modern fémlábbal) egészítjük ki őket, így kölcsönözve könnyedséget és játékosságot a dohányzóasztalnak.

A természet utáni vágyódásunk, és a fa iránti szeretet ihlette ezeket a dohányzóasztalokat és bortartókat.

 

Természetes fa asztalok

 

 

Csomoros nyár dohányzóasztal, hagyományos nyárfa lábmegoldással
Csomoros nyár dohányzóasztal, üveg betéttel, kaviccsal, fém lábbal
Fekete (amerikai) dió asztallap, amerikai dió lábbal
Juhar dohányzóasztal, tömbösített juhar lábbal
Juhar dohányzóasztal, tömbösített bükkfa lábbal
Juhar dohányzóasztal, egy táblából, 90 fokban lefordított lábakkal
Juhar dohányzóasztal, hagyományos lábmegoldással
Amerikai cseresznye dohányzóasztal, tömbösített cseresznye lábbal, üveg betéttel
Fekete dió dohányzóasztal
Csomoros nyárfa dohányzóasztal, rozsdásított, lakkozott fém talpszerkezettel
Csomoros nyárfa dohányzóasztal, rozsdamentes, fém lábbal, üveg betéttel
Kőris dohányzóasztal, kőrissel burkolt tömbösített bükkfa lábbal
Kerti dió dohányzó asztal, üveg berakással
Kerti dió dohányzó asztal
Hazai cseresznye dohányzó asztal, üveg berakással
Kerti dió dohányzó asztal, színes üveg berakással
Gőzölt akác dohányzó asztal, üveg berakással